I want to rape him 5. rész

Taehyung: 

 Nem álmodtam. Hatalmas zűrzavar töltötte ki koponyámat és egész testemet. Az érzelmek szikrái áradtak belőlem és hatottak a körülöttem lévő természetre. A szívem hevesen vert, hiába aludtam.
A levegőért egyre szaporábban kapkodtam, és a homlokon rózsavizes verejték gyöngyözött végig. 

Egy órát tölthettem így, bár mintha a szexel együtt nem csak a tisztaságom, hanem az időérzékem is eltávozott volna. 

Hirtelen ébredtem fel, felpattantak szemhéjaim, összeszűkültek pupilláim és vacogtam. Szemeim ide oda cikáztak a kis faházban. Kerestem. Nem Hoseokot, hanem bármit, ami képes lenne most megnyugtatni engem.
Fáradt nyűgöt éreztem, s mikor feljebb pillantottam, kikötözött, elgémberedett karjaim láthattam, ahogy egy vörös selyemszalag tartja őket ott, ahol vannak.
Sírhatnékom támadt a magány és az ismeretlenség érzete okán, de meg akartam erőszakolni testem azzal, hogy visszatartom a könnyeket és nem engedek ki egy cseppel sem többet magamból. Így is ki voltam már száradva, szükségem lett volna vízre inni, és fürdeni is benne. 

Köröztem kicsit a fejemmel, közben reménykedve, hogy meg tudok szabadulni a szalag fogságából. Vékony ujjaim nyújtogattam, próbáltam ügyesen forgatni és irányítani őket, hogy kioldjam a csomót. Addig erőlködtem, míg meglazítottam azt, s akkor egy fájdalmas mozdulattal, kitéptem csuklóim a szalag bilincsből, és felültem.
Kezeimen vörösen égő folt jelezte, hogy bizony nem ment simán a szabadulás.
Ezek után sietnem kellett. Tudtam, hogy nincsen sok időm, hogy a férfi bármikor visszajöhet. Nem csak a félelem irányított, a csalódottság is, amelyet Hoseok iránt éreztem. Hiába feledtük el egymást, bennem minden emlék örökké él, csak időre van szükségem, hogy felidézzem.
Szemétláda!!! Mindazok után, ami köztönk történt, amit érte tettem sok évvel ezelőtt, ez a hála? Hát ilyen gusztustalan lett az emberi faj? Érdemesek egyáltalán az életre vagy a szabad akaratra?
Éktelen harag gyúlt bennem. Felhevült bőrömről elpárolgott izzadtságom.
Ruhát kell keresnem, még sem mehetek ki meztelenül. Hirtelen mozdulatok soraival vétettem meggyötört testemnek. Egy hangos nyüszítés, és a földön kötöttem ki. Elfeledkeztem kibicsaklott bokámról, és megdolgozott fenekemről. Nem bírtam vissza fogni többé és felsírtam. A plafonra bámulva könyörögtem segítségért az Anya Természettől, de nem érkezett válasz. Ki kell jutnom, használnom kell az erőmet, és eltűnnöm a föld színéről olyannyira, hogy soha többé viszont ne is lássam. Már bánom, hogy elkéredzkedtem. Ott volt jó helyem, és Anya ezt tudta.
Összeszedve tartalék energiáimat, felálltam és remegő térdeken indultam el az ajtóhoz. Az enyhe köd még fejemen volt a szer miatt, hisz a drogok nem távoznak el az emberi szervezetből egykönnyen, és hiába vagyok én más, merőben hasonlítok az egyszerű emberekhez felépítésileg. 

Hangokat hallottam.. A szívem egyre és egyre több vért pumpált a fejembe, ahelyett, hogy a lábaimba pumpált volna. El fogok ájulni a félelemtől. Történnie kell valaminek! Bárminek! 

- Tubicaaaaaaaaa! - kiabálta negédes hangon erőszakolóm, mire kirázott a hideg, és egy hatalmas adrenalin löketet kapva fordítottam meg az irányom és siettem az egyik hátsó ablak felé. Oda érve kinyitottam és kimásztam rajta. Hoseok pont ekkor lépett be az ajtón. 

Nem néztem hátra, csupán tudtam, hogy ott van, és "láttam" az arcát. 

Kibotladozva az ablakon rohanni kezdtem, miközben két karom kinyújtva, ujjaim széttárva egymástól, vonzottam leveleket testem köré, melyek egy utolsó csettintésemre összeálltak és ruhát képeztek. 

Csupán ekkor pillantottam hátra, de a látványtól még a vér is megfagyott az ereimben. Hoseok hihetetlen sebességgel rohant, vicsorgott mintha mosolyogna. Ő volt a vadász és én a vad. El akar kapni és onnantól sosincs menekvésem, de ezt én nem akartam. Rohantam. Rohantam amíg a lábam bírta, be az erdő sűrűjébe. Ott elbújtam egy hatalmas öreg fa gyökérzete alá, s onnan lestem fel, szám elé téve a kezemet, hogy elnyomjam zihálásomat.
Utolért. Szabad kezem ökölbe rándult. Automatikus ösztönök szerint most védekezni akartam a testemmel. 

Elvesztett engem a szemeivel, de megérzésének köszönhetően tudta, hogy valahol itt vagyok. Tudom, hogy tudta. A gyökerek árnyékában meglapulva lestem fel rá. Remegtem. Pillanatok alatt megpillantottam őt. Levegőért kaptam, így kezem jobban szorítottam ajkaimra, de ekkor...

Össze találkoztak a szemeink, mire én elsírtam magam, ő pedig elvigyorodott. Lassú, nehéz léptekkel haladt felém. A letört ágak halkan ropogtak talpa alatt. Nehéz, bőr bakancsot viselt, amitől kifordult a gyomrom. Egyre beljebb húzódtam, de tudtam, hogy késő.
- Tubikám. Hova szaladsz Kincsem? Hoseok nem bánt téged. Hoseok kényeztet. Hoseok .. - kis szünetet tartott de elnyújtotta a hangját. Már a fa előtt állt, így csak lábait láttam, amikor ő hirtelen lehajolt és karját felém nyújtotta az ágak között.
Felsikítottam és karom felé nyújtva tettem egy hatalmas hibát. A félelem, a bezártság, az adrenalin és a reflexek. A fa öreg és vastag gyökerei hirtelen kitépődtek a földből, és Hoseok testét zárták maguk közé. Ő felüvöltött, én pedig könnyezve másztam ki odúmból és tartottam felé kezem kinyújtva egyfolytában, tartva a gyökerekkel megrémült testét.
Összeszorítottam a fogaim. Fejem picit ráztam, de szinte alig mozdult. Orromon vettem a levegőt, ami az eddigi sírás miatt enyhén sípolt. Összehúztam szemeim és bosszús tekintettel meredtem rá, pislogás nélkül.
Jajveszékelni kezdett, mire én csak lassan elkezdtem összezárni markom. Ha teljesen összezárom, teste összeroppan, és kileheli lelkét. Érezte a fájdalmat ezért elcsendesedett, s csak lihegve nézett fel rám, halálfélelmében, kegyelemért könyörgő tekintettel. 

Nem engedtem a szorításból, de közben felemelt hangon szólaltam meg:
- Bemocskoltál!!!!!!! - szipogtam fel s egy csepp könny hullott le arcomról a földre.
- Tönkre tettél!!!!!!!!!! - üvöltöttem rá, és dobbantottam egyet felé a lábammal, mire a föld meghullámzott alatta, nagyot ütve térdre kényszerített testén.
- Én.. - mondtam hangosan. - Én nem ezt érdemeltem pont TŐLED!! - nyomtam meg az utolsó szót, majd kezem, mely a gyökereket irányította megmozdult. A fának lendítettem azt, így a gyökér saját törzséhez csapta Hoseok testét, majd engedte el szorításából, így az már ájultan hevert az avarban.
Felzokogva rogytam a földre, és temettem két tenyerembe arcomat. Hangosan sírtam perceken át, amíg a nyomás nem csökkent testemben. Utána felkeltem és az ájult testhez sétáltam.
Lábaim magam alá húzva ültem rájuk, s nyúltam remegő kezemmel enyhén vérző fejéhez. 

- Erről csak te tehetsz. Miért kellett bemocskolnod? Miért rúgsz belém még egyszer? Miért nem álltál ki mellettem akkor.